top of page

Bagi Zoltán

ének- és beszédtanár

Már egészen gyermekkoromtól tudtam, hogy a művészeti vonal képviselésére és átadására születtem. Már kisgyerekként is a zene volt a mindenem, amikor csak tudtam, énekeltem és táncoltam. Később a színház iránti szerelem is megtalált, így az érettségim után, 2020-ban felvételiztem Bánfalvy Ágnes Színészképző Iskolájába, ahol 2023-ban végeztem. Már az iskola alatt játszhattam a Moravetz Produkció darabjaiban, továbbá énekes munkáimnak is eleget tettem.

Fontos számomra mások támogatása, így jött a művészeti pálya mellé (vagy inkább azon belül :) ) a tanítás szeretete. 2023-ban felvételt nyertem a Premier Művészeti Szakgimnázium Szórakoztató zenész szakirányára, ahol énekes-szólista szakirányon szakvizsgáztam, a ráépülő szakvizsgával pedig megszerzem az énektanári végzettséget is. Szintén 2023-ban kezdtem el az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusán a gyógypedagógia alapszakot, ahol logopédia-inkluzív nevelés szakirányokon vagyok hallgató. Kedvenc területeim közé tartoznak a beszédtechnika, artikulációs zavarok terápiája és a beszédészlelés-beszédértés zavarai. 

Bagi Zoltán, ének- és beszédtanár

Fáklyát kell mutatnunk a legnagyobb sötétségben is.

bottom of page