top of page

Szilasi Lili Katalin ,,Lylcho"

látványtervező, grafikus

Mindig is a művészet volt az első az életemben; festettem, kerámiáztam, rajzoltam,

zongoráztam, ukuleléztem, fotóztam, írtam, illetve 10+ éves táncos múltam is van.

A Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola és Gimnázimba jártam 2009-től 2022-ig,

4 évig balett- és moderntánc szakos, majd 9 évig képzőművészetis osztályba.

A gimi és egyetem közötti két évben vezettem az IZÉ Színjátszókört a volt iskolámban.

Miután a szüleim is színházi emberkék (pontosabban: anyukám súgó, apukám pedig ügyelő)

sose volt más irány a szemeim előtt.

  • 2019-től suli mellet, majd 2022-2024 között főállásban voltam a Szcenográfia Kft-nél díszletfestő és díszletszobrász 

  • 2023 tavaszán a zalaegerszegi VMK-ban, a Petőfi 200 program keretében, Pénzes Csaba által rendezett Tigris és hiéna című előadásnak voltam rendezőasszisztense és súgója

  • 2023 nyarán a Kvártélyház Szabadtéri Színházban dolgoztam, mint rendezőasszisztens és súgó

  • 2023 őszétől modellkedem a FreeFaces ügynökségnél​

  • 2024-ben felvétel nyertem Olt Tamás osztályába a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, drámainstruktor-művészeti szervező szakra

Volt szerencsém kipróbálni magam az említettek mellet rendezőként, színészként és ügyelőként is.

Ez a weboldal, minden grafikai- és design elemével, beleértve a saját betűtípusunkat is mind az

én kezem munkája:) 

Szilasi Lili Katalin „Lylcho", látványtervező

Amikor minden reménytelennek tűnik: vegyél csak egy napot.

Ha az sok, vegyél csak egy órát.

És, ha az is sok, haladj percről percre.

(Skam)

Kapcsolat

  • Facebook
  • Instagram
bottom of page